A Péterfy Podcast idei utolsó részében iskolánk 10.-es tanulójával, Keserü Izabellával hallgathatnak interjút.
Hírek
Így vártunk Mikulás…..
Az elmúlt hetekben egy igazán varázslatos időszak részesei lehettünk, hiszen a Mikulás érkezését vártuk! Ha bepillantunk a csoportszobákba, azonnal érezhetjük a Mikulás jelenlétét, hiszen játékos formában ott van mindenütt: nagy puttonya, piros ruhája színes álmokká...
Advent – Az első gyertyagyújtás
Hosszú évtizedek óta hagyomány az óvodánkban, hogy az adventi koszorú első gyertyáját a templomban egy áhítat keretein belül gyújtjuk meg, lelkészünk, Zsófi néni közreműködésével. Ezt az alkalmat még ünnepibbé teszi a szertartás utáni orgonamuzsika, mely az óvodásokat...
Adventi kézműves munkadélután az óvodában
Karácsonyi dallamok, meleg tea illata fogadta a közös adventi kézműves munkadélutánra érkezőket.Kicsi és nagy kedvére válogathatott a gyertyák, szalagok, termések sokaságából, s ki-ki ízlésének megfelelően díszithette adventi koszorúját. A barkácsolni vágyó...
December 6. – Mikulás
"Ho-ho-hoooo"...köszönt be idén is a Mikulás. Segítőivel végigjárták az osztályokat, meghallgattak egy-két szép dalt vagy verset és a gyerekek nagy örömére átadták a puttonyból előkerült ajándékokat. Mint később kiderült, havat is hozott magával! 🙂 [gallery...
Játékdélután leendő elsősöknek
Iskolánk iránt érdeklődő óvodások látogattak el hozzánk tegnap délután. A közös megnyitó után ki-ki kedvére válogathatott a tanító nénik által kínált sokféle program közül. A mozgást kedvelő ovisokat ügyességi feladatok várták, de lehetett kézműveskedni, logikai...
Adventi koncert és Karácsonyi Illatok
Idén is megrendezésre került „Karácsonyi illatok és adventi koncert" programunk. Az időjárás nem volt a legjobb, de a 10. évfolyam diákjai, osztályfőnökei és szülői csapata kitett magáért, remek hangulatot varázsoltak az iskola udvarára. Aki pedig a vásári forgatagban...
Felvételi tájékoztató és workshop ’24
4 és 8 évfolyamos gimnáziumunk iránt érdeklődő diákok és szüleik munkaközösségeink által szervezett workshop-on vehettek részt, ahol kötetlen formában ismerkedhettek meg iskolánkkal, tanárainkkal. Több helyszínen különböző rövid programokkal vártuk leendő tanulóinkat,...
Foci diákolimpia
Iskolánk felső tagozatos fiú csapata sikerrel vette a novemberi Foci Diákolimpia első városi fordulóját, ami nyolc iskola részvételével került megrendezésre a Barátság Sportparkban. Péterfys csapatunk remek játékkal és parádés gólokkal biztosította helyét a városi...
Bolyai versenyek
8.b osztályos tanulóink idén is kiváló eredményekkel szerepeltek a 2024/25 tanévben megrendezett Bolyai Matematika Csapatversenyen. Megyei fordulón 2.helyezést, Országos fordulón 13. helyezést értek el. A Mind-1 csapat tagjai: Árpád Attila, Gábor Kolos, Fejérvári...