Színes történelmi előadással gazdagodtak 3. osztályosaink. Fias Ferenc segítségével diákjaink közelebbről is megismerkedhettek honfoglaló őseink ruházatával és fegyverzetével. Így amiről már korábban olvastak, élőben is láthatták és akár fel is próbálhatták. :-)...
Hírek
Kiállítás megnyitó az Alapfokú Művészeti Iskolában
A 2021/2022. tanév első félévének zárásaként február 8-án megnyitottuk az Alapfokú Művészeti Iskolába járó diákjaink munkáiból készült tárlatot. A kiállítást Németh Attila tanár úr nyitotta meg. Ezután a diákok büszkén mutatták meg a falon saját alkotásaikat és...
Úszó Nemzet Program
Iskolánk elsősei is megkezdték tanulmányaikat a Magyar Úszó Szövetség által életre hívott Úszó Nemzet Programban. Örömmel és lelkesedéssel indultak múlt héten. Ez azóta sem változott, mindig jó élményekkel térnek vissza az iskolába a reggeli úszásóra után. Egy...
Óvodai jelentkezés
Tavaszváró
Iskolánk 6. évfolyama a Lázár Ervin Program keretében megtekintette a Fővárosi Nagycirkusz "Tavaszváró Fesztivál + " c. előadását. Színvonalas műsorszámokat láthattunk, gyerekek és kísérők egyaránt élvezték a változatos programot. Kellemes napot tölthettünk együtt....
Rendhagyó énekóra
Harmadik osztályos tanulóink a héten hangszerbemutatón vettek részt. A diákok megismerkedtek a klarinéttal, megfigyelhették formáját és hangját. Miklósi Fruzsina és Komáromi Erik Márk előadásában több Mozart művet és opera részletet hallgattak meg. [gallery...
Mézeskalács falva
Most, hogy óvodánk 30 éves, arra gondoltunk, hogy a családokat egy közös „játékra hívjuk. Ahogy elment a Mikulás felhívást tettünk közzé, hogy „építsük fel Mézeskalács falvát”. Csak reméltük, hogy találunk partnert a szülők körében. Álmunkban sem gondoltuk, hogy...
2021. Óvodai advent és együttlét
Várakozás, elcsendesedésre törekvő óvodai közösség. A bejárati előtérben ez mindenkinek sikerül. A nap, mint nap, gyarapodó „Mézeskalácsfalva” megállít kicsit és nagyot, érezhető a mélyen megérintő megfoghatatlan. Karácsonyra készülünk – szeretetvendégség – vírus,...
Miklós napja
Iskolánkban kicsiknél is, nagyoknál is járt a Mikulás zsákjában minden jóval.
24 órás vetélkedő
Iskolánk gimis csapata nagyon hosszú idő után ismét részt vett a városi "Aludj máskor!" 24 órás vetélkedőn. A képes beszámoló mellett a csatolt linken (Időkapszula fül) a diákok által készített videókat és összefoglalót lehet megtekinteni....