+36 96 510 170 iskola@peterfy.hu

Karácsonyi illatok

2021. dec. 5

November 26. péntek: egy meghatározó nap a 10. évfolyam életében. Hetek óta erre az alkalomra készülődtünk, a Karácsonyi Illatokra, ami egy bevett szokás iskolánkban már régóta. Az egész évfolyam lelkesen készülődött, sok energiát és időt beletett. Az izgalom és a várakozás mellett, valószínűleg mindenkiben volt egy kevés félelem is, mivelhogy a szervezés során adódtak néha problémák, nehézségek, de végül egy csodálatos este kerekedett ki belőle.

Péntek reggel a várva-várt napon már kora reggel mindenki sürgött-forgott. A szülők segítségével a délelőtt folyamán sikerült az utolsó simításokat is elvégeznünk: helyükre kerültek a sátrak, mindenki berendezkedett a saját kis standján. A tanítás végét jelző csengő számunkra a kezdetet jelentette. A másra sem váró vásár megtelt élettel, az iskolát kacagás, forró italok és ételek illata, karácsonyi zene töltötte be. Az ezt követő pár órában a zord időjárás ellenére mindenki vidám volt, a pultok mögött kacagó, viccelődő embereket láttunk mindenfelé. Az esti koncert nem csak nekünk, hanem az időjárásnak is új hangulatot adott, az eddigi komor időt felváltotta egy csodálatos havazás, amely tovább fokozta a vásár hangulatát.

A rengeteg élmény mellett sokat tanultunk ebből az estéből, megérezhettük, hogy milyen, amikor ilyen sok ember összefog egy közös célért. Számunkra ez az este hatalmas élmény volt. Hasonlóan emlékezetes napot kívánunk a jővendőbeli 10. évfolyamnak.

Halász Hella, Kondor Emese

Közelgő események

No event found!

április 2024

H
K
Sze
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
Események: április

1

No Events
Események: április

2

No Events
Események: április

3

No Events
Események: április

4

No Events
Események: április

5

No Events
Események: április

6

No Events
Események: április

7

No Events
8
9
10
11
12
13
14
Események: április

8

Események: április

9

No Events
Események: április

10

No Events
Események: április

11

No Events
Események: április

12

No Events
Események: április

13

No Events
Események: április

14

No Events
15
16
17
18
19
20
21
Események: április

15

Események: április

16

Események: április

17

No Events
Események: április

18

No Events
Események: április

19

No Events
Események: április

20

No Events
Események: április

21

22
23
24
25
26
27
28
Események: április

22

Események: április

23

No Events
Események: április

24

Események: április

25

Események: április

26

Események: április

27

No Events
Események: április

28

29
30
1
2
3
4
5
Események: április

29

Események: április

30

Események: május

1

Események: május

3

Események: május

5

Elérhetőség

+36 96 510 170
iskola[at]peterfy.hu
Péterfy Sándor utca 2

9025  Győr Magyarország

OM-kód: 030546

Vezetőség

Igazgató lelkész: Csorba János
Igazgató: Kolarovszki Zoltán
Igazgatóhelyettes: Győryné Timár Henriette
Igazgatóhelyettes: Murányi Péter
Igazgatóhelyettes: Marekné Stubán Beáta
Óvodavezető: Tóthné Szebeni Gyöngyi
Gazdasági vezető: Hujber Krisztina