+36 96 510 170 iskola@peterfy.hu

Iskolai sítúra 2020. Koralpe

2020. márc. 2

Idén február 18-23-ig tartott a szokásos, várva-várt sítúra.

A paraméterek: létszám: 69 fő, benne síelők, nem síelők, tanárok, szülők, családok, alsósok, felsősök, gimnazisták és „póttag” (ki lehet vajon?). A helyszín sokunknak ismerős volt, hisz több éve találkozunk itt ezen alkalomból. Ausztriában található Koralpe, Wolfsberg falunál indulunk el felfelé a szerpentinen, emelkedünk 900 métert. A faluban napsütés, a hegy tetején hó vár minket általában. Idén, utoljára december 27-én esett hó, de meghallgattattak az imáink, és láss csodát: hajnalban elkezdett esni! És délután is! Épp annyi hó lett, amennyi nekünk kellett. Lehetőség volt sí órákat venni Kertész Zsolt tanár úrtól kezdő és haladó szinten, délelőtt és délután 1-1 órában.
A program minden nap hasonló: kiadós és bőséges büfé reggeli, majd talán a legmacerásabb rész, felszerelni magunkra a síbakancsot, kabátot, símaszkot, sísisakot (mert az kötelező!), aztán jöhetett a kesztyű és a léc. A nap folyamán a hütte látogatás kötelező és igazán kellemes napirendi pont. 4 óra után, amikor leállnak a felvonók, vacsoráig pihentetjük, masszírozzuk, kenegetjük fájó lábainkat. A remek vacsora után kezdődik a beszélgetés, kártyázás, társasozás.

Nagyszerű társaság sikeredett idén, köszönet érte.
Hipp-hopp eltelt a négy síelős nap, szívesen maradtunk volna még. Talán jövőre megint…

Kertészné Szabó Judit

Közelgő események

No event found!

szeptember 2023

H
K
Sze
Cs
P
Sz
V
28
29
30
31
1
2
3
Események: szeptember

1

No Events
Események: szeptember

2

No Events
Események: szeptember

3

No Events
4
5
6
7
8
9
10
Események: szeptember

4

Események: szeptember

5

No Events
Események: szeptember

6

No Events
Események: szeptember

7

No Events
Események: szeptember

8

No Events
Események: szeptember

9

No Events
Események: szeptember

10

No Events
11
12
13
14
15
16
17
Események: szeptember

11

Események: szeptember

12

No Events
Események: szeptember

13

No Events
Események: szeptember

14

No Events
Események: szeptember

15

No Events
Események: szeptember

16

No Events
Események: szeptember

17

No Events
18
19
20
21
22
23
24
Események: szeptember

18

Események: szeptember

19

No Events
Események: szeptember

20

No Events
Események: szeptember

21

No Events
Események: szeptember

22

No Events
Események: szeptember

23

No Events
Események: szeptember

24

No Events
25
26
27
28
29
30
1
Események: szeptember

25

Események: szeptember

26

No Events
Események: szeptember

27

No Events
Események: szeptember

28

No Events
Események: szeptember

29

Események: szeptember

30

Események: október

1

Elérhetőség

+36 96 510 170
iskola[at]peterfy.hu
Péterfy Sándor utca 2

9025  Győr Magyarország

OM-kód: 030546

Vezetőség

Igazgató lelkész: Csorba János
Igazgató: Kolarovszki Zoltán
Igazgatóhelyettes: Győryné Timár Henriette
Igazgatóhelyettes: Murányi Péter
Igazgatóhelyettes: Marekné Stubán Beáta
Óvodavezető: Tóthné Szebeni Gyöngyi
Gazdasági vezető: Hujber Krisztina