„Borival és Csepkével már tavaly óta vártuk azt, hogy Zsófi néninek sikerüljön megszerveznie a Balaton kerülő túrát. Így amint megkaptuk a hírt, hogy idén sikerült, nagyon megörültünk neki, és alig vártuk, hogy eljöjjön az indulás napja.
Szuper volt a kis csapatunk, mindig jó volt a hangulat, sok volt a nevetés és a jókedv. Maga az út egy kellemes csalódásnak bizonyult, voltak ugyan nehezebb szakaszok, volt, hogy bátorításra szorult valaki, de egy nagyon összetartó és támogató közösség volt jelen, segítettünk egymásnak. Mindannyian végigcsináltuk minden egyes emelkedőt, mentünk extrém szeles és esős időben, volt két defekt is, de persze jutott elég idő fürdésre, nasizásra, lazulásra, beszélgetésre is.
Szuper élmény volt, remélem jövőre ugyanezzel a csapattal egy még jobb kört hozunk majd össze.”
Nagy Lia
„Három nap, több mint 200 km, megszámlálhatatlan élmény. Rengeteg mosoly, jó beszélgetések és még több történet. Széllel szemben, napsütésben, emelkedőkön és lejtőkön újra eszembe jutott: ezért szeretünk mi bringázni. A végén nem a teljesítmény maradt meg bennem, hanem az érzés. A Balaton látványa, a csendes kilométerek, a közös nevetések és az a különleges szabadság, amit csak egy ilyen túra tud adni. A Balatont körbetekerni önmagában is élmény, de a lehető legjobb csapattal megtenni valódi kiváltság. Nem a tempó, nem a kilométerek és nem is az idő számított, hanem az, hogy együtt voltunk a lehető legjobb csapattal három felejthetetlen napon át. Köszönöm ezt a 3 napot!”
Kónya Luca

