Ovi kiemelt

Beültettem kiskertemet….

Egy család felajánlásából gyönyörű egynyári és évelő virágokat kapott az óvoda. Szívügyünknek tekintjük az óvoda udvarának szépítését és zöldítését, ezért egyből munkának is láttunk. Fontos a gyermekek környezeti és környezetvédelmi nevelése szempontjából, hogy részt...

Óvodás kirándulás Mérgesre

Sok éves hagyomány, hogy az óvoda apraja, nagyja tavasszal buszra száll és ellátogat egyházmegyénk egyik evangélikus templomába. Idén, május 10-én Mérgesen jártunk.  Három busszal, 130 kisgyermekkel érkeztünk meg a 100 főt számláló kis faluba. Farkas Ervin evangélikus...

BABAKIÁLLÍTÁS AZ ÓVODÁBAN

Április 20 és május 20 között az óvoda előterében babakiállítás várja az óvodába érkező gyermekeket és a szülőket. Egyik óvodásunk nagymamája gyűjti nagy szenvedéllyel a játékokat. Az Ő felajánlásával valósulhatott meg régi álmunk, a kiállítás. Az egyedi, kézműves...

XII. Országos evangélikus Óvodás Olimpia a Péterfyben

Április 28-án délelőtt 10 órakor nagy izgalommal gyülekezett óvodánk összes kis óvodása az udvaron. Amikor mindenki elfoglalta a helyét a gumipálya körül, a köszöntő után rövid bemelegítés következett, majd kezdetét vette a játék. A korcsoportokra bontott feladatokban...

Itt a farsang, áll a bál – farsang az óvodában

A gyerekek nagy-nagy örömére idén is eljött a farsang ideje. Már hetekkel, napokkal előtte tervezgette mindenki, hogy milyen jelmezbe bújik február 25-én. A csoportok a díszítése, a sok -sok vidám ének és népi muzsika messze hangzó dallama jelezte a jó kedvet,...

Mézeskalács falva

Most, hogy óvodánk 30 éves, arra gondoltunk, hogy a családokat egy közös „játékra hívjuk. Ahogy elment a Mikulás felhívást tettünk közzé, hogy „építsük fel Mézeskalács falvát”. Csak reméltük, hogy találunk partnert a szülők körében. Álmunkban sem gondoltuk, hogy...

2021. Óvodai advent és együttlét

Várakozás, elcsendesedésre törekvő óvodai közösség. A bejárati előtérben ez mindenkinek sikerül. A nap, mint nap, gyarapodó „Mézeskalácsfalva” megállít kicsit és nagyot, érezhető a mélyen megérintő megfoghatatlan. Karácsonyra készülünk – szeretetvendégség – vírus,...

Közelgő események

No event found!

Elérhetőség

+36 96 510 170
iskola[at]peterfy.hu
Péterfy Sándor utca 2

9025  Győr Magyarország

OM-kód: 030546

Vezetőség

Igazgató lelkész: Vancsai József
Igazgató: Kolarovszki Zoltán
Igazgatóhelyettes: Győryné Timár Henriette
Igazgatóhelyettes: Murányi Péter
Igazgatóhelyettes: Marekné Stubán Beáta
Óvodavezető: Tóthné Szebeni Gyöngyi
Gazdasági vezető: Hujber Krisztina