Az óvodában október 7-én délután 13.00 órától véradást szerveztünk. Immáron sokadik alkalommal valósulhatott meg az alkalom a gyülekezeti teremben. Molnár Tamásné Zsóka, a Pillangó csoport óvó nénije, minden évben hatalmas elhivatottsággal végzi a szervezési...
Ovi kiemelt
TÁJÉKOZTATÓ ÉTKEZÉSI DÍJAKRÓL
Babavarró kézműves délután
Május 18-án délutánra babavarró műhelymunkát hirdettünk meg az óvodában. Nagy örömünkre sok anyuka, sőt még nagymama is csatlakozott a kezdeményezéshez. Az áprilisban indult sorozat záró alkalmának szántuk a babakészítést. A három esemény szorosan kapcsolódott...
Táncház az óvoda udvarán
Igazi tánc ünnepnek lehettünk részesei hétfő délután az óvoda udvarán. Delbó Eszter vezetésével a néptáncos gyerekek az udvaron mutatták meg, hogy egész évben mit tanultak. Igazán szemet és szívet gyönyörködtető látvány volt, a néptáncos ruhába öltözött gyermek...
Beültettem kiskertemet….
Egy család felajánlásából gyönyörű egynyári és évelő virágokat kapott az óvoda. Szívügyünknek tekintjük az óvoda udvarának szépítését és zöldítését, ezért egyből munkának is láttunk. Fontos a gyermekek környezeti és környezetvédelmi nevelése szempontjából, hogy részt...
Óvodás kirándulás Mérgesre
Sok éves hagyomány, hogy az óvoda apraja, nagyja tavasszal buszra száll és ellátogat egyházmegyénk egyik evangélikus templomába. Idén, május 10-én Mérgesen jártunk. Három busszal, 130 kisgyermekkel érkeztünk meg a 100 főt számláló kis faluba. Farkas Ervin evangélikus...
BABAKIÁLLÍTÁS AZ ÓVODÁBAN
Április 20 és május 20 között az óvoda előterében babakiállítás várja az óvodába érkező gyermekeket és a szülőket. Egyik óvodásunk nagymamája gyűjti nagy szenvedéllyel a játékokat. Az Ő felajánlásával valósulhatott meg régi álmunk, a kiállítás. Az egyedi, kézműves...
XII. Országos evangélikus Óvodás Olimpia a Péterfyben
Április 28-án délelőtt 10 órakor nagy izgalommal gyülekezett óvodánk összes kis óvodása az udvaron. Amikor mindenki elfoglalta a helyét a gumipálya körül, a köszöntő után rövid bemelegítés következett, majd kezdetét vette a játék. A korcsoportokra bontott feladatokban...
Óvodai beiratkozás
„Kossuth Lajos azt üzente”……. – Nemzeti ünnep az óvodában
Óvodánk éves tervezésénél kiemelt figyelmet fordítunk az egyházi és nemzeti ünnepeinkre. Fontosnak tartjuk, hogy már ebben a korban, életkoruknak megfelelően halljanak arról, hogy magyarok vagyunk, hogy hazánk neve: Magyarország. Nagy hangsúlyt fektetünk minden...
