Erdélyi utazás

 Az elmúlt hónapok hosszas lezárásai és a számítógépek képernyői előtt eltöltött tanórák után már az osztály minden tagja várta a közelgő erdélyi kirándulást, melyre már évek óta készültünk. Amikor tizedik osztályosként karácsonyi vásárt rendeztünk, hogy fedezzük az utazás költségeit, még nem is sejtettük mennyit kell majd várni az indulásra.

Amikor azonban augusztus 29-én hajnalban megszólaltak az ébresztők, tudtuk, végre útnak indulhatunk. Szerencsére olyan sokan részt tudtak venni a kiránduláson, hogy a buszon egy szabad ülőhely sem maradt. A korai indulásnak köszönhetően még délelőtt átléptük a határt, majd néhány órával, és a Király-hágón való átkeléssel később Kolozsváron találtuk magunkat. A Bábes-Bolyai Egyetemnél szálltunk le a buszról, majd egy rövid sétát követően megtekintettük a Házsongárdi temetőt, valamint Mátyás király emlékművét, illetve szülőházát. Hamarosan ismét útnak indultunk Székelykeresztúr felé. A szállásunkra, a Szent Kereszt Plébániára este érkeztünk meg, ahol finom vacsora várt minket.

Az utazás második napja a környező üzletek felkeresésével kezdődött, hiszen az ennivaló egy részéről magunknak kellett gondoskodnunk. Ezt követően busszal Fehéregyházára utaztunk, ahol meglátogattuk a Petőfi Sándor Emlékmúzeumot. Ezután folytattuk utunkat Brassóba, ahol felvonóval a Cenk-hegy tetejére mentünk, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a városra. A Fekete-templom és a belváros megtekintése után ismét visszamentünk Székelykeresztúrra, ahol nemsokára nyugovóra tértünk.

A következő napon a csíksomlyói templom megtekintése után a hegyes fatörzsekkel teli Gyilkos-tóhoz és az égig érő sziklafalak között kanyargó Békás-szoroshoz látogattunk. Ezen a napon tárultak elénk igazán a környék természeti szépségei, a szerpentines hegyi utak és a sűrű erdők. Székelykeresztúrra visszaindulva még egy rövid időt töltöttünk Korondon is, ahol az útmenti vásárban szinte mindent lehetett kapni.

Az időjárás sajnos nem volt végig kegyes hozzánk, így az utazás negyedik napján csepergő esőben látogattunk el a Székelykeresztúrhoz közeli Segesvárra, ahol megtekintettük a belvárost és a helyi evangélikus templomot, majd Marosvásárhely felé vettük az irányt, ahol a Bolyai Múzeumba és a kultúrpalotába látogattunk el. A túránk következő állomása az egy víztározó építésekor elárasztott Bözödújfalu emlékműve volt. Az emlékmű számos kopjafából áll, melyeket olyan rendben helyeztek el egy parkban, ahogyan egykor az épületek álltak az elárasztott faluban. A következő program viszont kicsit vidámabb volt ennél: ellátogattunk a kőrispataki Szalmakalap Múzeumba ahol jelenleg a világ legnagyobb szalmakalapja is található. A múzeum üzemeltetője azonban nem csak a fejfedőkről mesélt nekünk, hanem a székely életstílusról is. Rövid utazás után aztán visszaértünk Székelykeresztúrra ahol Márta néni édesanyja finom kürtőskaláccsal fogadott minket.

A hazautazás előtti napot sem töltöttük tétlenül: először körbesétáltuk a Medve-tavat, majd ellátogattunk a parajdi sóbányába is, ahol a járatok és termek egy részét a látogatók számára is megnyitják, így egészen különleges élményben volt részünk. A földalatti termekben ugyanis sportpályák, éttermek, sőt egy templom is található. A nap utolsó programjaként a Székelykeresztúrhoz tartozó Fiatfalvára mentünk, ahol körbevezettek minket a helyi templomban, amely egyszerre több felekezethez is tartozik, majd meglátogattuk azt a házat is, ahol Miklós bácsi lakott. Mivel tudtuk, másnap korán indulunk, a szállásra való visszaérkezés után azonnal össze is csomagoltunk, ami azonban nem bizonyult egyszerű feladatnak.

A hazavezető, majdnem 800 kilométeres utat több megállással tettük elviselhetőbbé. Meglátogattuk Vajdahunyad várát, valamint az aradi vértanúk emlékművét is. Az utazás egészen estig eltartott, Győrbe már sötétben, 9 óra körül érkeztünk vissza.

Mindannyiunk nevében elmondhatom, hogy a várva várt utazás még nagyobb élményt jelentett számunkra, mint azt reméltük. A gyönyörű látnivalókon és a baráti társaságon kívül az utazás számomra azért volt különleges, mert mindezt Márta néni és Miklós bácsi személyes emlékein keresztül ismerhettem meg.

Írta: Pálfay Dániel

Fotók: Papp András