+36 96 510 170 iskola@peterfy.hu

Szeretetlángért voltunk a templomban

2021. szept. 30

Minden év szeptemberében átmegyünk együtt a templomba, hogy szeretetlángot hozzunk az oltárról. Ez idén sem maradhatott el, hiszen fontos része a pénteki áhítatoknak a gyertyagyújtás, a szeretetlángjának meggyújtása. Szeptember 29-én, szerdán, mielőtt elindulunk a gyerekekkel, leültünk és megbeszéltük, hogy hova megyünk, mit fogunk ott csinálni, hogy illik a templomban viselkedni, és azt is elmondtuk a gyerekeknek, hogy mindenki kap utána egy kis mécsest, amin Ő is hazaviheti a szeretetlángot. A Pillangó csoport egyik kisfiúja közölte velünk, hogy nekik nagyon sok féle gyertyájuk van otthon, neki nem kell óvodai. Az óvó nénije ezt válaszolta: nem baj, jó, hogy sok gyertyátok van otthon, de ez más mint a többi, mert ez nem csak meleget és fényt ad, hanem Isten szeretetét juttatja eszünkbe, és ha az életünk során a szeretetláng világít előttünk, akkor mindig a helyes úton járunk. Ezt a kisgyermek elfogadta és indultunk a templomba. Ott Zsófi néni várt bennünket, és Ő is hasonlókat mondott, mint az óvó néni, majd minden csoportból kihívott egy óvó nénit és egy gyermeket, hogy lángot adjon. Ekkor megszólalt az említett kisfiú: Ez tényleg más, mint a többi!

 

Délután mindenki boldogan vitte haza a szeretetlángját!

 

Közelgő események

No event found!

szeptember 2023

H
K
Sze
Cs
P
Sz
V
28
29
30
31
1
2
3
Események: szeptember

1

No Events
Események: szeptember

2

No Events
Események: szeptember

3

No Events
4
5
6
7
8
9
10
Események: szeptember

4

Események: szeptember

5

No Events
Események: szeptember

6

No Events
Események: szeptember

7

No Events
Események: szeptember

8

No Events
Események: szeptember

9

No Events
Események: szeptember

10

No Events
11
12
13
14
15
16
17
Események: szeptember

11

Események: szeptember

12

No Events
Események: szeptember

13

No Events
Események: szeptember

14

No Events
Események: szeptember

15

No Events
Események: szeptember

16

No Events
Események: szeptember

17

No Events
18
19
20
21
22
23
24
Események: szeptember

18

Események: szeptember

19

No Events
Események: szeptember

20

No Events
Események: szeptember

21

No Events
Események: szeptember

22

No Events
Események: szeptember

23

No Events
Események: szeptember

24

No Events
25
26
27
28
29
30
1
Események: szeptember

25

Események: szeptember

26

No Events
Események: szeptember

27

No Events
Események: szeptember

28

No Events
Események: szeptember

29

Események: szeptember

30

Események: október

1

Elérhetőség

+36 96 510 170
iskola[at]peterfy.hu
Péterfy Sándor utca 2

9025  Győr Magyarország

OM-kód: 030546

Vezetőség

Igazgató lelkész: Csorba János
Igazgató: Kolarovszki Zoltán
Igazgatóhelyettes: Győryné Timár Henriette
Igazgatóhelyettes: Murányi Péter
Igazgatóhelyettes: Marekné Stubán Beáta
Óvodavezető: Tóthné Szebeni Gyöngyi
Gazdasági vezető: Hujber Krisztina