„Szólj, gondolj, tégy jót. S minden szó, gondolat és tett tiszta tükörként fog visszamosolyogni rád.”

(Vörösmarty Mihály)

Vörösmarty gondolata indította el bennem, a mosolylánchoz való csatlakozást. Már akkor tudtam a találkozás és a mesehallgatás öröme, fog mosolyt csalni az arcokra. Mosolyért „csak” a szomszédba mentem. Megkerestem ötletemmel Kovácsné Pingiczer Eszter tanító nénit, aki igent mondott. Így váltunk,mi, Péterfysek a  mosolylánc láncszemeivé.

Az iskolás gyermekek közül többen is ide jártak óvodánkba, néhányan közülük a csoportunkba. A találkozás, az újra együtt lehetünk érzés öröme, a mese varázsa, kölcsönösen mosolyt csalt az arcunkra. Együtt lehettek testvérek, barátok, unokatestvérek. Egy iskolás fiú így fűzte tovább köszöntő gondolatomat: „Ez a találkozás öröm, a mi mosolyt csal az arcunkra….” „Meg boldogságot a szívünkbe.”-toldotta meg.

Eszter néninek, így nyilatkoztak a gyermekek:

Vörösmarty gyönyörű gondolatát már az iskolások is értik. Mikor felteszem nekik a kérdést, hogy mit jelent számukra ez a pár sor, már lendülnek is a kezek a magasba, és sorolják:

„ Ha valakivel jót teszel, attól jót várhatsz vissza.”

„Jó cselekedet, ha valakinek odaadod a játékodat!”

„ Keresd az alkalmat, hogy valakit megdicsérj! Mindig van valami, ami miatt lehet dicséretet mondani!”

„ Legyünk udvariasak, ne felejtsünk el köszönni!”

„ Ha valakit megajándékozunk, a szándék legyen a fontos, ne az, hogy milyen drága ajándékot vettünk! Mert adni öröm!”

„ Ha a boltnál látunk egy koldust, vegyünk neki ennivalót. Nem tudhatjuk, miért került az utcára, de csalhatunk mosolyt az arcára!”

„ A szüleinkkel szépen kell beszélni, nem visszabeszélni és szemtelenkedni!”

Az egyik kislány a születésnapját meséli:

„ Nem szeretem a Harry Pottert, de egy kedves barátnőmtől azt kaptam ajándékba, hogy elvittek Budapestre egy Harry Potter étterembe. Meglepetés volt, és mikor megtudtam, nem kezdtem el nyafogni, hogy én nem is szeretem ezt a mesét, és miért pont ide jöttünk! Megköszöntem, és belegondoltam, hogy biztos szívből adta ezt az ajándékot, és a lényeg az volt, hogy együtt lehettünk, és vidáman eltöltöttük a napot.”Szeretettel:

Horváthné Bősze Katalin és Kovácsné Pingiczer Eszter