Erre a kirándulásra már napok óta készültünk, mert az előző héten a rossz időjárási körülmények miatt sajnos elmaradt. De a lelkesedésünk egy cseppet sem apadt.

Reggel mindenki korán megérkezett. Az izgatottság miatt azt sem tudtuk mit is vegyünk elő, mivel is játszunk, s mire eldöntöttük, már megérkezett a reggeli. Gyorsan elmajszoltuk, majd elpakoltunk magunk után és már indulhattunk is a szokásos menetre. A nagycsoportos gyerekek kérés nélkül mentek és segítettek kisebb társaiknak, hiszen tudták, minél előbb kész vagyunk, annál előbb indulhatunk és kezdődhet az utazás. Mielőtt elhagytuk volna az óvodát megbeszéltük a kirándulás szabályait, majd útra keltünk. A buszhoz érve elfoglaltuk a helyünket, becsatoltuk magunkat és el is indult. Az út alatt végig énekeltünk, mondókáztunk és vicces kitalálósokat mondtunk egymásnak. Öttevény volt a cél, így az út nem volt hosszú.

Mikor leszálltunk Gyöngyi néni fogadott minket, hiszen az ő falujába, az ő kedvenc templomába tettünk most látogatást. Láttuk az arcán, hogy nem csak mi vagyunk izgatottak, hanem ő is és a vele érkező nénik, bácsik is. Gyöngyi néni sokat mesélt nekünk a templomról, elmesélte miért különleges, mi minden történt vele az a sok idő alatt amióta felépítették, és mesélt nekünk arról a ritka dologról is, ami ezt a falut igazán jellemzi, a kitartás. Mert a falunak csak azért épült új temploma, mert az ott lakó, az evangélikus családok kitartóak voltak ezzel kapcsolatban. Miután megismertük a templomot finomságokkal vártak minket az udvaron. Nagyon örültünk neki, mert a nagy jövés – menésbe igen megszomjaztunk és megéheztünk, de örömünkre mindenki talált ott olyat, ami a fogára való. Ezzel egy időben pedig birtokba vettük a templom udvarát. A gyerekek fogócskáztak, bújócskáztak, beszélgettek, cigánykerekeztek.  Kicsivel később pedig ismét útra keltünk. Egy közeli játszótérre tartottunk, és közben megcsodálhattuk a falu utcáit, házait. Először rossz irányba kanyarodtunk, így egy kis kitérőt kellett tennünk, de azt sem bántuk. A játszóteret már messziről megpillantottuk, s alig vártuk, hogy odaérjünk. Gyorsan lepakoltuk a táskáinkat, és már birtokba is vettük. A játszótér hatalmas volt, és rengeteg olyan játékot rejtett, ami számunkra eddig ismeretlen volt. A gyermekek sorra próbálták ki a különböző játékokat, a nagylányokat legjobban a játszótér végében található rúd cső fogta, meg, amiről ha kellően magasra másztunk úgy lehetett lecsúszni mintha egy igazi tűzoltó csőn csúsznánk le. Nagyon izgalmas volt, az idő hamar el is repült. Szomorúan vettünk búcsút a játszótértől, de megígértük neki, hogy egyszer még visszatérünk.