Várakozás, elcsendesedésre törekvő óvodai közösség. A bejárati előtérben ez mindenkinek sikerül. A nap, mint nap, gyarapodó „Mézeskalácsfalva” megállít kicsit és nagyot, érezhető a mélyen megérintő megfoghatatlan. Karácsonyra készülünk – szeretetvendégség – vírus, betegség – egészség, és otthon a család? Sok kétség van bennünk, de a lényeg nem veszhet el: az Üdvözítő – az üdvözítő pillanat, melyet egy karácsonyi együttlét adhat. Mindig a dilemma és a kompromisszum. De most is jó kompromisszum született. Az óvoda udvara templommá változott, a növények csillagfényt árasztottak, a koszorú a hit, a remény és az öröm melegét adta. A lelki táplálékot Zsófi lelkészünk és néhány szülő tolmácsolta.
Ég a gyertya ég …… Isten igéje, a várakozás és az ünnep lényege, nem veszett el a tömegben. Csend volt és messze hangzó, gyönyörű énekszó. Igék és énekek váltogatták egymást. Mécsesek pislákoltak. A gyerekek és felnőttek szemei ragyogtak. Megindító érzés volt. A szülők örülhettek, hogy gyermekeiket hallhatták és láthatták. A gyerekek boldogan adták át a sok szép kézimunkát, anyának, apának és nagyszülőknek. Az angyalpostát nagy kíváncsiság övezi – vajon becsomagolva várja-e meg a december 24-i csengőszót? Talán mindegy is! Mert ebben az órában a hit, a remény és az öröm ott munkálkodott mindannyiunk szívében, hogy beteljesüljön a mindent gyógyító szeretet.
Molnár Tamásné (pillangó csoport)
